Majdnem egy egész hónap telt el azóta, hogy véget ért az anthesis. Nem mondanám, hogy nagyon hiányozna, de azért vannak napok, amikor szívesen írnám tovább Ville és Elise történtét, vagy csak iktatnék be egy-egy jelenetet. Persze nem fogom újraírni a blogot, csak egy kedves kis ötlet miatt, szóval az megmarad nekem, és talán majd egy másik sztoriba fogom újraéleszteni.
De nem is erről szeretnék írni, hanem arról, hogy amikor februárban először tettem ki ide bejegyzést, mennyire nem gondoltam, hogy idáig fogok eljutni. Nem lett túl népszerű, de az a nagyjából harminc ember aki követte hétről hétre a történéseket, szóval ti, akik ezt most olvassátok, nos nektek tartozom, egy hatalmas köszönettel. Mert annak ellenére, hogy egyszer volt egy hosszú kihagyás nem hagytatok magamra, és kaptam a kedves hozzászólásokat, csillagokat és minden másokat.
Számokban: 91 877 szó, 32 fejezet, 140 oldal.
Kicsit sokkoló, hogy ennyit írtam, mielőtt elkezdtem volna ezt a fanficet, a leghosszabb írásom tizenkét oldal volt, tehát ez egy elég nagy ugrás volt számomra.
De vissza egy kicsit az elejére, amint azt az ismertetőben is írtam, először ez csak egy nagyjából 3000 szavas novellácska akart lenni, de a karakterek és a történet vitt tovább, és hát az eredményt már olvastátok, ha pedig nem, akkor itt a remek alkalom rá, hogy megtegyétek. Igen, magamat reklámozom, a saját blogomon. Taps.
Igazából, ahogy ezt már szintén említettem, szívem szerint egy szomorúbb pontot tettem volna ennek a szerelmi kapcsolatnak a végére, de túl sok extra fejezetet kellett volna írnom hozzá, és ha őszinte akarok lenni, akkor a karakterekhez, leginkább Elihez, nem illett volna az, amit kitaláltam. Így maradt a happy end, ahol mindenki boldogabb, mint az kezdetekben.
Remélem tetszett nektek ez a kilenc hónapnyi utazás, és élveztétek ahogy Eli szerelmes lett egy étcsoki illatú, finn énekesben. Én minden kliséjével együtt is szeretem ezt a történetet, és ha lehetne addig csiszolnám, amíg tökéletes nem lesz, de tudom, hogy el kell engednem. Az anthesis így jó, hibákkal, karcosan ahogy kijött belőlem.
Még egyszer utoljára, köszönöm nektek, hogy vagytok, látatlanban is szeretlek titeket!
Orion
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése